SÁGVÁR KÖZSÉG TÖRTÉNETE

Ságvár község területén már a kőkorszakban települések voltak. A jégkorszak végén kb. 17 ezer évvel ezelőtt, az ún. gravetti kultúra idején, itt egy rénszarvas vadász csoport élt. A rénszarvas vadászatot a mainál jóval hűvösebb éghajlat tette lehetővé. Ebben az időszakban a terület árulkodó növényzete a lucfenyő volt. A mai Jaba-patak mentén egy jóval nagyobb, szélesebb vízfolyás találhatók a völgyben. Ezt a tábort a 30-as években tárták fel Laczkó Dezső és Gábori Miklós vezetésével. Ennek során megállapították, hogy az 50 x 50 m-es területen álló tábor Magyarország legrégibb (!) kunyhóinak maradványait foglalja magában. A telep korát 17.700 évre becsülik. Az ásatást tovább folytatva még érdekesebb felfedezést tettek: a tábor alatt 3,5m mélységben egy másik településre bukkantak. Ennek az alsó rétegnek a kora 18. 900 (!) évre becsülhető, és ugyan azokat a leleteket tárták fel itt is, mint a felső táborban (tűzhelyek, szerszámok, rénszarvas csontok, agancsok). A felső telepet az enyhébbre forduló időjárás szüntette meg, a lakók a rénszarvasokkal együtt északabbra vándoroltak. A szakirodalom szerint "magdaléni"-korú ősközösségekben élő településeket a rézkori péceli kultúra csoportjai követték. A római temető alatt talált urnatemető fejlett bronzkori kézműiparról tanúskodik.. Az irodalmilag is ismert első település kelta eredetű. Ezt mutatja a neve, Tricciana, mely romanizált kelta bennszülött név. Később, a római birodalomban egy útikönyv az Itinerárium Antonini szerint a mai Pécstől - Győrbe SOPIANAE - ARRABONA vezető római út egyik fontos állomása volt itt, sőt területükön keresztezte ezt a keszthelyi -adonyi út is. "Fokon keresztül vezetett pedig Ságvárra, illetőleg (Török)Koppányba a déli római hadutat összekötő, római eredetű főbb útvonal". Tricciana nagybirtok központ lehetett, majd az első századtól kisebb római település. A Sió római kori kiásására idetelepítettek egyik központja volt. A késő római időben katonailag nőtt meg a jelentősége: a betörő ellenséggel szemben erőddé castrum alakították. Több római császár megfordult itt. Gratiánus császár még törvényt is bocsátott ki innen. Aelius Triccianus, egy kivételes tehetségű katona innen származott, Alsó-Pannónia helytartója (217-218) Caracalla császár barátja volt. Sok lelet, vastag várfalak, a Tömlöchegyi római temető tanúskodnak e korról. Ezt a római kori lelőhelyet Rómer Flóris és Kuzsinszky Bálint is ismerte, de a helyét tévesen állapították meg. Az 1930-as évek végén Radnóti Aladár tárta fel az erődhöz tartozó késő-római temető nagy részét, mintegy 350 sírt. Paulovics István az erődöt kutatta, végül e település történetét Radnóti Aladár foglalta össze. A temető értékelését Alice Burger végezte el, amit angol nyelven publikált. Jelenleg az egykori mintegy 1 km hosszú, 2,5 m széles várfalból mindössze néhány méternyi látszik, a református templom előtti romkertben. Itt látható a Tömlöchegy mélyéből előkerült kőszarkofág is, amit 1901-ben találtak. A 4. század végén leégett az erőd, a római birodalom a hunok, szlávok váltották fel. Pesty Frigyes szerint a hunok, más kutatók szerint honfoglaló őseink egyik törzsét Ság vezette, akik bevették magukat a romfalak közé, sőt megbízást kaptak a környező települések felügyeletére. Több okmányban ez időtől kezdve a hely Ság néven szerepel. Ebben az időben épült a település határában lévő Böre-vár (földvár), amelynek szerepe a mai napig kérdéses. Valószínű, hogy a Fokot Koppánnyal összekötő hadiút egyik állomása lehetett.Pesty Frigyes 1864- ben a Böre-várat, mint Kupa vezér egykori lakhelyét említi. A másik középkori vár a Klastromhely, a Szent László pusztánál lévő erődített terület. A Szent László puszta őrizte meg az 1320 táján itt szereplő Szent László prépostság nevét, illetve emlékét. A Klastromtetőn létezhetett a Szent László tiszteletére szentelt prépostság a mellette, illetőleg alatta fekvő településsel. Maga a középkori Ság falu a Kósahegytől délre, vagy a falu belterületétől DNY-ra található. A XI. - XII. században Ság-ként emlegetett helynek eredetileg egy kabar törzshöz tartoztak lakói. 1038-1095-ig a falu a pannonhalmi apátságé, 1106-ban Álmos hercegé, majd a dömösi monostor tulajdona. 1211-ben a tihanyi apátság összeírásában, Ság alakban szerepel. 1431-1447 között a székesfehérvári őrkanonok és a johanita lovagok birtoka. Ságvár alakban először 1460-ban jelenik meg Gáni Kristóf birtokaként, mint SAGWAR. A Ság előtag egy hegy neve, vagy a honfoglaló törzsek egyik Ság vezérének nevéből ered. A vár utólag pedig a római várból, mint hogy a második római vár neve: QUADRIBURGIUM volt. A XIV. században szőlőtermesztéssel, borászattal foglalkozó népek, illetve uradalmak az itt megjelenő, közép- és kisnemesek kezébe kerültek. Így jött létre a század második felében az Ugali család jelentős, több tucat faluból álló birtoka, amelyhez Ságvár is tartozott. 1536-ban a fehérvári káptalan birtoka a 17 telekkel. A török hódoltság alatt az endrédi nahiéhoz tartozott. Vára miatt sok harc színhelye volt. A Tömlöchegyen a törököknek jelentős börtöne volt, innen ered a hely neve is. A Habsburg uralom alatt álló Tihany várkapitánya, Takaró Mihály 1558-ban azt jelentette, hogy július 7-én vasárnapra virradóan... "az terekek egy szentegyházat erősítettek meg. Rájuk üték... megvettem tőlük a tornyot."... Ságvár 1571-ben már a török kincstári adólajstromban szerepel 48, majd 52 házzal. A török uralom alatt, 1531 után Török Bálint pártfogásával a megmaradt lakosság a reformációra tért át. 1629-ben a ságvári református lelkész Ács Orbán volt. Szilády Áron feljegyzése szerint 1646-ban a ságvári református eklézsia már virágzó egyház volt. A török kiűzése után a lakosság visszaköltözött a várfalak közé, 1715-ben megépítették a mai óvoda melletti telken lévő újabb templomot. A sövényből fonott templom nemsokára kicsinek és gyengének bizonyult, ezért 1946-ban nagyobbat építettek, melynek jóváhagyására a királyi udvar és consilium elé kellett menniük instanciára. A törvény szerint utcáról félre, torony nélkül, előtte haranglábbal készült, kőből és téglából. Ez a harmadik templom, amely 1814-ben megsüllyedés miatt lebontásra került. 1811-től 1814-ig a reformátusok a részes aratásból gyűjtött pénzen megépítették a mai templomot Csicsvai Vasas András vezetésével. 1755-ben   épült   a   mai   római   katolikus   templom   a   házakon   kívül,   hogy   a   tűztől   jobban   védett   legyen.   Lenthi Istvám   veszprémi   nagyprépost   és   káptalan,   kőtámaszokkal   kívülről   megtámasztotta.   A   török   hódoltság   után első plébános Heizl János (1806-1822). Az   1848-as   szabadságharc   idején   Jellasics   Sió   menti   harcainál   Kilitin   tanyázott.   Kossuth   toborzói   a   mai   Kiliti   - ságvári    repülőtér    táján    gyülekeztek.    1864-ben    a    falu    224    házat    foglalt    magában.    Az    1920.    Nagyatádi földreform   során   a   veszprémi   káptalan   birtokából   kb.   120   holdat   osztottak   ki,   valamint   házhelyeket   a Rákóczi   utcában.   1945-ig   a   legnagyobb   birtokos   a   veszprémi   káptalan   maradt,   mintegy   1000   hold   szántó,   és 2000 hold erdő birtokosaként. A településnek ekkor 1660 lakosa volt. Az     1948.     utáni     szocialista     rendszer     érdemi     előrelépést     a     településnek     nem     hozott.     Az     1990.     év rendszerváltását    követően    egy    erőteljes    fejlődés    tapasztalható,    amelyben    nagy    érdeme    van    a    község szülötteiből kikerült vezetésnek is.