Copyright © 2020 Ságvár Község Önkormányzata
A "Hazai legjobb teljesítménytúra" elismerő címet nyerte el 2021-ben
a Túrák Ságváron - Megalöszölő/Löszölő/Tökölő!
KÖSZÖNJÜK!
A
túrák
megrendezésének
ötlete
még
valamikor
a
kétezres
évek
elején,
egy
baráti
társaság
körében
merült
föl, a Vértes-hegység lankáin barangolva.
Sokan
nem
is
sejtik
milyen
szép
helyek
találhatók
Siófokhoz
ilyen
közel.
De
jó
lenne
ezeket
megmutatni
másoknak!
Mindez
persze
kezdetben
nem
volt
több
álmodozásnál.
Röpködtek
a
jobbnál-jobb
ötletek,
majd
végigvettük a dolog buktatóit, és ahogy az legtöbbször ilyenkor lenni szokott, az egész feledésbe merült.
Aztán
2005
novemberében
megalakult
a
Ságvárért
Egyesület,
és
ennek
az
egyik
hajdani
túrázó
is
tagja
lett.
Az
egyesület
célkitűzéseiben
pontosan
ilyen
feladatokat
vállal
magára,
az
anyagi
és
személyi
háttér
pedig
biztosítja
a
sikeres
lebonyolítást.
A
tagság
lelkesen
fogadta
az
ötletet.
A
gyűlésen
két
táv
megrendezését
határoztuk
el.
Az
egyik
egy
32
kilométeres
középtávú,
a
vállalkozóbb
kedvűeknek,
illetve
a
túrázást
versenyszerűen űzőknek, felkészítés gyanánt.
Sokat
töprengtünk
a
névadáson.
Nem
akartunk
híres
emberek,
vagy
tájegységek
neveit
adni,
mivel
ezek
megszokottak,
sablonosak.
Mi
valami
különlegesebbet
szerettünk
volna.
Mivel
az
átlagosnál
gazdagabb
történelmi
múltunk
lenyomatait
a
környék
löszfalai,
mélyútjai
és
szurdokai
rejtik,
adódott,
hogy
a
lösz
szó
valamilyen formában szerepeljen benne.
Egy
zalai
túra
neve
(Csesztregélő)
alapján
alkottunk
egy
műszót,
ami
egyszerű
és
felkelti
a
figyelmet.
Így
lett
Löszölő
. Szójátéknak sem utolsó.
Erre
rímel
a
másik,
17
kilométeres
táv
neve:
Tökölő
.
Ezzel
gondoltunk
a
kezdő
túrázókra,
idősebbekre,
családosokra. Szintidő nincs, így még a név is találó.
Elhatároztuk,
hogy
az
eseményt
nyáron
(2007.
július
7.)
rendezzük
meg.
Ősszel
és
télen
az
erdőben
folyó
intenzív
vadászat
miatt
nem
engedélyezik
a
túrát,
tavasszal
a
szokásos
túradömping
riaszt
el
a
megrendezéstől.
Marad
a
nyár,
amit
a
várható
hőség
ellenére,
a
Balaton
közelsége
miatt
nyugodtabban
vállalhatunk be.
A
munkálatokat
2006
őszén
kezdtük
a
túra
útvonalának
bejárásával
és
lemérésével.
Ekkor
még
kezdetleges
módszert
alkalmaztunk:
kerékpárral
mértük
le
a
távot,
a
szintadatokat
térképről
olvastuk
le.
Egyeztettünk
a
területek
tulajdonosaival,
majd
beindítottuk
a
túra
reklámozását.
A
TTT
évente
megjelenő
esemény-
naptárába
és
honlapjára,
valamint
a
Magyar
Turista
júliusi
lapszámába
kerültünk
be.
Különböző
túrákra
szórólapokat
vittünk és helyi újságban is hirdettünk.
Apró
újításokat
alkalmaztunk
az
igazolófüzetekben:
A
szintvonalábrán
különböző
színekkel
jeleztük
az
útvonal
minőségét
(fekete
–
betonút,
piros
–
földút,
zöld
–
ösvény,
mező,
stb.).
A
füzet
hátoldalán
matricadarabkák
beragasztásával
(A
nyolc
szegmens
a
római
kori
erődítményünk
alaprajzát
adta
ki.)
igazolhatták
az
ellenőrzőponton
való
áthaladást.
A
díjazások
(
oklevelek,
kitűzők)
a
teljesítések
számához
lettek
kötve.
Kisebb
tereprendezés
(szemétszedés,
kaszálás,
gallyazás)
és
a
túra
útvonalának
teljes
hosszában történő kiszalagozása után, tűkön ülve vártuk, hogy elérkezzen a nagy nap.
LÖSZÖLŐ/TÖKÖLŐ/MEGALÖSZÖLŐ
TÚRÁK Ságváron és környékén
Hazai legjobb teljesítménytúra 2021
2022.03.01
A "Hazai legjobb teljesítménytúra" elismerő címet kapta meg 2021-ben a Túrák Ságváron -
Megalöszölő/Löszölő/Tökölő teljesítménytúra, amely 2007 óta minden év júliusában Ságvár és környékének
legszebb és legérdekesebb helyeire kalauzolja el az érdeklődőket.
Ezúton is köszönet Bognár Zsolt Bogesz főszervezőnek, a Ságvárért Egyesületnek valamint az önkéntes
segítőknek, hogy minden alkalommal szívüket-lelküket beleteszik a túra megszervezésébe és lebonyolításába. A
túrán résztvevők nem csak a csodálatos természeti környezetünkben gyönyörködhetnek, de minden alkalommal
dicsérő szavakkal méltatják a közösséget, a szervezést is.
2022-ben pedig már 15. alkalommal várjuk az érdeklődőket valamelyik túratáv leküzdésére!
Keresztrejtvény!
Idén
huszonheten
adtak
esélyt
maguknak
az
ajándékutalvány
megnyerésére.Közülük
a
Megalöszölőt teljesítő Hrabovszki Zsolt, pécsi túrázónknak kedvezett a szerencse.
Neki gratulálunk, nyereményét postán küldjük.
A
megfejtést
olvasva,
gondolom
sokan
a
fejüket
vakarták,
hogy
vajon
ez
mi
akar
lenni.
Telekiben
gyűjtötték
1956-ban
azt
a
balladát,
amely
egy
Ságváron
esett
szerelmi
tragédiát
örökít
meg.
Népdal
is
született
belőle.
A ságváriak emlékezete így őrizte meg ezt a XX. század eleji Rómeó és Júlia-történetet:
„Élt
a
faluban
egy
Potó
János
nevű,
20
éves
legény,
és
szerelmese,
a
16
éves
Szabó
Vilma:
A
fiatalok
szerették
egymást,
de
a
jómódú
Szabóék
másnak
szánták
a
lányukat,
a
szóbeszéd
szerint
a
siómarosi
lelkészhez
vagy
jegyzőhöz
akarták
adni.
Ez
valószínűleg
nem
volt
titok
a
legény
előtt
sem.
Ki
tudja,
miről
beszélhettek
azon
az
estén,
amikor
a
Baka
Mihály
és
Pap
Katalin
esküvőjét
követő
siratóból
1904.
január
27-én
este
a
legény
elővette
pisztolyát,
és
mellbe
lőtte
a
lányt,
akinek
még
volt
annyi
ereje,
hogy
bement
a
házba,
s
ott
összeesett.
Amikor
szülei
a
ruháit
és
az
akkor
divatos
fűzőjét
kibontották,
az
telve
volt
vérrel,
s
a
leány
rövidesen
meghalt.
Potó
János
elindult
hazafelé,
s
valahol
a
református
templom
környékén
agyonlőtte
magát.”
Az
eset
igazolást
nyer
a
korabeli
anyakönyvből
is,
a
lány
halálát
a
jelzett
nap
este
6
órára,
a
fiúét
7
órára
teszi.
De
még
haláluk
után
sem
lehettek
egymáséi
úgy,
ahogy
a
ballada
sugallja,
mert
nem
temették
egymás
mellé őket.
Megfejtésnek a vers első sorát adtuk fel.
Potó János nem ment el a kocsmába,
Inkább elment a ságvári uccába.
Megtöltötte hatlövetű fegyverét,
Úgy várta a Szabó Ilkát, kedvesét.
Potó János kisétált a kiskertbe,
Leült egy élő rózsafa tövébe.
Nyílj ki rózsa, nyílj ki a kalapomba,
Szabó Ilka, borulj csak a vállamra.
Nem nyílt ki a rózsa a kalapomba,
Nem borult rá Ilka az én vállamra,
Ráborulnál, jusson most az eszedbe,
Esküdöztél, hogy te szeretsz örökre.
A főjegyző feleségül ha venne,
Az én szívem mindjárt megrepedezne.
Úgy hát te nem leszel a főjegyzőé,
Velem együtt leszel most a halálé.
A főjegyző feleségül ha venne,
az én szívem mindjárt megrepedezne.
Ilka lelkem, életemnek csillaga,
Veled együtt megyek el a sírodba.